Mindig maradj olyan, mint egy rossz HIV teszt: Pozitív!

Hangya Apláziában

2016. március 08. - hangya peti

leokemia_10.jpg

Fantasztikus utazás Apláziába

Aplázia nem Mauritius és Maldív közt található. Aplázia sok ezer mérföldre a sovány malac faszától, lóg a semmi ágán. Térképen ne keresd. Eljutni mi sem egyszerűbb volt, mint a halandó Jézus testem átadni az orvostudománynak.

A kezelések során kiirtották a teljes fehérvérsejt állományomat, így jelenleg ezek az értékek Hajdú Péter szellemi színvonalán vannak, vagyis totál nulla mindegyik.

Ez Aplázia. Bocs, de ennyi szakmai értekezés szükséges, hogy érthetőbb legyen, amit írok. Értelmesebb úgy se lesz. Amit még tudni kell, hogy immunrendszerem nem létezik, mint büfé kocsi a 4-6-oson. Akkor is törlöm az orrom, ha a szomszéd tüsszent. Itt nem az keménység, amikor John McClain „ Utálom a niggereket” táblával ébred Haarlemben.

Lemenni az SZTK-ba és banyatankos nyuggerek közt szlamozva megúszni az influenzát. Az a Die Hard vazze.

Itt most nem segít a jópofaság, meg kitartás, meg az összeszorított fog. Átmegy közte ásóka, meg a beszívott gombás haverjai.

Kapom is gombaölőt literszámra. Kurva erős lehet, mert tegnap ettem egy bakonyit és eltűnt belőle a sampinyon. A konyha fantasztikus. A hajószakács művei olyan messze vannak a Michelin csillagtól, mint a makkom Jeruzsálemtől. Nem ám languszta a menü, hogy mondhassa a nővér:

Péter leetted magad, tiszta rák vagy.

Plusz még a hasmenés - tudom vigyázni - gyengít cseppet. Olyan az étel, mint az emberek. Csak az állandó rohanás. Legalább egy kávéra leülhetne az ebéd szoktam volt mondani. Alkatilag így elkezdtem hasonlítani egy „No bodybuilding” verseny sztárjára.

Ringatózok a csontvelő tengerén és várom a partot. Nem azt nézem miért kerültem erre a hajóra, hanem élvezem az utat, és az úttal járó minden jó és rossz dolgot. Szerencsém van, úton lehetek, és ez felszabadít.

Miközben a hintaágyban ringatóztam, az oly nagy divatnak örvendő bakancslistán gondolkodtam. Nem korfüggő, nem csak betegek csinálják így én is megkreáltam a sajátom:

  1. martens
  2. túra
  3. munkavédelmi
  4. katonai

Végül, de nem utolsó sorban a nőnap híre Apláziába is eljutott. Egy-egy intelemmel szolgálnék mindkét nem irányába.

Férfitársaim, bajtársim, ne csak ma vigyetek virágot, hanem egész évben.

Az egyszeri nyeszlett albán árvácskádtól még nem lesz V betű a lányok lába. A térdre imához, egész évben kell dolgozni.

Lányok és asszonyok.Ti meg örüljetek annak a satnya kórónak.

Jó szívvel adja, csak néha olyan suta fasz.

A bejegyzés trackback címe:

https://leokemia.blog.hu/api/trackback/id/tr498454534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrik Adrien 2016.03.08. 18:29:08

Nagyon jó kis bakancslista! Majdnem beletörött az agyvelőm, aztán összekapartam, és abszolváltam. Meg a satnya kórót is.

tegzesdani 2016.03.08. 20:59:09

Ez lett eddig a legjobb :) hajrá koma, viszek majd virágot a nevedben otthonra!