Mindig maradj olyan, mint egy rossz HIV teszt: Pozitív!

Hangya Kína

2016. április 24. - hangya peti

http://randomwallpapers.net/china-town-chinatown-paradox-visual-2880x1800-wallpaper23621.jpg

Kiss Tibi után szabadon, jártam keleten, jártam nyugaton. Kelet jelen esetben Kína. Kína az Alkotás úton található, közel a Délihez. Igazán két dolog volt a helyben kínai, az egyik a légkör gyógyító szelleme a másik meg a flair székek a váróban. A hely vezére Dr. Yan Chi Papp amit helyi dialektusban Papp Jánosnak ejtenek. Ő egy mosolygós Kung-Fu panda, óriási tudással. Nem csak Yan Chi, de mindenki mosolygott, ami kész felüdülés volt – Hofi után szabadon – miután az egész ország kész röhej.

Leültetett, megfogta a csuklómat, mint valami gitárnyakat, - lágyabban, mint Slash – és miközben játszott a húrokon,

felolvasta a friss labor eredményeimet.

Nem nagy dolog mondhatnánk, de a labor a zsebemben volt összehajtva.

Így teljes hittel – utólag is hálás vagyok Yan Chi doktornak - indultam egy öt órás kezelésre. Tung akupunktúra volt az első, melynek keretébe átalakítottak sünné. Talán így a betegség is megsün bennem. Ötven tű előre és ötven tű hátra.

Szerencsére ezt nem egyszerre tették, hanem forgattak, mint a grillcsirkét. A jótékony hatáson kívül elsajátítottam néhány kínai kifejezést, melyeket elsősorban a párzásra való változatos felszólító mondatok, a nemi identitás határozott megjelölése valamint a szülő anya ledér foglalkozását elemző témakörből merítettem.

Tulajdonképpen a káromkodás hazai apostolának Zo Lee Mu Chi-nak - józsefvárosi dialektusban ejtsd Mucsi Zoltán – néhány korai zsengéjét ültettem át Sanghaj környéki parasztok nyelvezetére. A gyakorlatban ez a következő jelentette. Yan Chi lábfejen szúrt a nagymutter horgolótűjével én pedig a következő mondatokat fordítottam le.

Jan doru bamme – miért nem vered telibe azt a bárcával felszerelt jó édes…….dat

bukocs cen csisue – hogy a mókus román k….. f…..ba vitte fel ezt a rohadt szart

dzsuodsz sziáócszie – a szőrös talpú jeti k…..anyád mért nem tudod elkullogni abba tetves…

Természetesen nem Yan Chi mesternek címezettem a kedves közmondásokat. Ez a három óra úgy el szaladt, mint a lábnélküli ember.

Cris Tee a kedves asszisztens minden tűszúrást körberajzolt alkoholos filccel, hogy a második fogásra érkező mély nyirok masszázsnál látszódjanak a meridian pontok. Cris Tee szabadkozott, hogy majd a végén letörli, de megnyugtattam, hogy a filc lekopik, az alkoholt meg bőrön át beszívom én. Kleine fische, gute fische.

Aztán eltűnt a nap és megjelent Szilárd, ami szoros összefüggést sejtet a mondat első felével, mivel ő takarta el.

Ő a masszőr. Ő szilárd én képlékeny. Kínában fél óra egy ilyen masszázs, de embertelen ezért nálunk két-három óra, mert nyeszlett fehér testünk öszve meg viszva szarná magát percek alatt. Míg a kis kínaiak tisztán mi csak fröccsben élvezzük, ahogy bennünk lévő mély nyirkot jól megmasszák.

Érzésre? Képzeld ahogy Lady Dömper - mind a 110 kilójával - kibillen a Capellából és tűsarkúban lassúzik a testeden. Benyúlt a hasamon és úgy vakarta meg a hátamat, hogy felugrott minden csillag az égre. Így működik a kínai planetárium.

Végül is lyukasan, mint egy szita, meggyúrva, mint a nyers lángos kiléptem a kapun.

Kína én így szeretlek!

A bejegyzés trackback címe:

https://leokemia.blog.hu/api/trackback/id/tr748658558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.