Mindig maradj olyan, mint egy rossz HIV teszt: Pozitív!

leOKÉmia - Hangya Peti blogja

Hangya Kabaré

2016. március 18. - hangya peti

screen_shot_2014-08-15_at_6_37_21_pm-3213_png.jpg

Betegség történet

A visszacsatolásokból és gyámoltalan érdeklődésekből azt veszem ki, hogy  „kutya baja csak szanatóriumban van” és „na végre lesz egy agybeültetése” közt ingázik a találgatások sora. De ahogy Scally és Murdel, az igazság is oda át van. Én meg ideát. Magam nem voltam egy nagy X-atka rajongó, jobban kedveltem Scally ügynök korai zsengéit amikor földönbelüli idegenekkel létesített plátóin túlmenő kapcsolatot, nagy szorgalommal kezelve az ő csápjaikat. Vissza a jelenbe, ahol a találgatásokat egy jelenetben írtam meg, ami az idősebb korosztálynak Hacsek és Sajót idézheti, a fiatalabbak szerint csak megint be vagyok baszva. Ide ástam el a kutyát, lapátold ki gyorsan.

Hankó álljon fel!
Még feljebb professzordoktortanár úr?

Ne szemtelenkedjen, mert megvágom a kulcscsomóval. Vigyorog itt mint a kezdő böllér négy feles után. Mi baja van magának?
Majd a processzor úrnak el tetszik mondani. De sokan tetszenek lenni, bál lesz?

Majd mindjárt lesz itt bál. Fiam, maga beteg.
Tudom tanár úr. Édesanyám már elvitt orvoshoz, ott mondták rám, hogy elmebeteg. Anyám azt értette elmehetnek. Így aztán késett a kezelés.

Magának leukémiája van maga szerencsétlen.
Köszönöm tanár úr, de én nem kérem, sosem voltam jó kémiából, vagy mit tetszett mondani.

A leukémia a rákhoz tartozik.
Az jó, mert én Szűz vagyok. Polip nincs? Összedobnék az asszonynak egy tenger gyümölcsei koktélt

Én meg az agyam dobom el. Maga most itt marad és kezelni fogjuk.
Mi vagyok én villamosjegy?

Ez egy súlyos betegség, akár bele is lehet halni.
Ó már van egy ilyen betegségem, az neve, hogy élet. Abba mindenki belehalt eddig.

Maga kap egy kemoterápiát, amitől elpusztulnak a sejtek.
Sejtem. Nem lesz sejtem.

Utána meg várunk, hogy beinduljon.
Szóval újra boot-ol a kis testem veleje?

Mit csinál maga, miért tekergeti  a csípőjét?
Azt mondta halálos, ezért hullahopp mozgok egy kicsit.

Maga nem vesz komolyan.
Dehogy is nem drága nagy tiszteletű dottore.

Szóval elindulnak a sejtjei ez az első lépés, utána meg csontvelő átültetést tervezünk. Jól érzi magát? Magához beszélek.
Igen professzor úr! Elvittem a múltkor a kutyámat az állatfelcserhez. A blöki egy szót sem szólt és az pedig meggyógyította. Így könnyű, ha én mondom el mi a bajom.

A tervek szerint, amennyiben a testvére csontveleje nem megfelelő, akkor van egy 16 milliós adatbázis világ minden tájáról, onnan lesz donor.
Megkapom a donor tulajdonságait?

Ne vicceljen!
Jól van, csak mert egy barátomnak elvitte egy robbanás a férfiasságát. Egy elefántormányt varrtak oda neki. A nők imádják, csak a srác unja, hogy mindig füvet töm a szájába.

A bejegyzés trackback címe:

https://leokemia.blog.hu/api/trackback/id/tr828492858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása