Most már biztos, hogy sokat néztem kis feleségemmel a Gyűrűk urát. Indulok borotválkozni a tükörből meg Gollam vigyorog rám a szokásos kaján módján: Hogy nézel ki Drágasszágom? Szarul bazdmeg,szarul ha elindulnék egy Paudits Béla hasonmásversenyen az első három helyen csak én lennék. Az arcszőrzetem olyan ritkás mint a cirkuszkerítés, ha bevágná a huzat az ajtót  ki is hullana, magától. Amennyiben lovaggá ütne az angol királynő a szőr megszólítás barokkos túlzás lenne a részéről. Mint egy génhibás Fantomas.

Az életem során mindig stílusos, vagány gyereknek voltam elkönyvelve. Nem egy George Clooney Nespresso-val a Como-i tó partjáról, csak egy parasztgyerek Szentendre felsőről, cikória kávéval. Azért célfotóval, de mindig vertem azokat, akik a Gólya Áruházból próbálták diktálni a divatot. Hogy a vagány hányszor csapott át suttyóba azt nem tudom.

Sokszor volt, hogy nem éreztem meg az arányt, és amit én finom karcolásnak éreztem az a másik félnél úgy jelent meg, hogy áll előttem a feje meg a hóna alatt. A vagányságból itt annyi maradt meg, hogy kapaszkodás nélkül ülök a budin.

Stílus? A brunzfoltos pizsamámban kimegyek a hűtőhöz, fejemen DJ Dominique-os kendő, ami nem ugyanaz, mint egy kifutón sétálni. A zakók, az ingek: mindig imádtam őket. Tükör előtti utolsó chek-nél pedig örökké megjelenik a kis feleségem.

Az inget speciel mindig egyel lejjebb begombolva gondoltam, mondván, nézd milyen fasza digós. Angyalka – akinek remek a stílusa - meg feljebb gombolta, mondván nem vagyok én strici. Kicsim így vagányabb, olaszosabb és kilátszik a mejjemről a szerelempázsit kacsintottam rá. Stricis! Nem ragozom tovább a digós, stricis változat sosem hagyta el a lakást. Ha a férfi a teremtés koronája, akkor én fogászati szakzsargonnál maradva jelenleg híd vagyok az ember és a majom között. A hídból sem a Golden Gate, hanem valami csatorna feletti átívelés ahova hugyozni járnak a csövesek. Itt ez a kopasz fej. A nagy kopaszok a demokráciát szabályozzák, én meg kis kopasz a demográfiát. Ilyen fejjel biztos senki se szaporodna velem. A szőröm hullik, mint egy rohadt perzsamacskának, lassan egy újszülött egér is Zámbó Árpi lesz hozzám képest. Fény az alagútban, ma végre vagány lehettem egy kicsit és reggelire pörkölt volt meg nokedli! Hú bazdmeg, kitört belőlem a szabolcsi parasztgyerek, mint állat úgy zabáltam a végén még egy végtagom is odaadtam volna egy kurva fröccsért. Most tudom, azt érzed, hogy panaszkodom, esetleg megtörtem, de ez nem igaz. Vannak az életben megmásíthatatlan dolgok.  Ha leesik a szappan a gőzben, az ott is marad. Az élet azonban egy Rock ’n’ Roll és én most nem önkívületben szóló gitározok, miközben térdig járok a gruppik színpadra dobott nedves bugyiijaiban. Nincs sör, nincs őrjöngés, csak a másnapos road-ok tologatják a hangfalakat, barkácsolják a színpadot. De én már hallom a „kettőnégyet”! Lassan minden helyre áll és visszafogok robbanni arra kibaszott színpadra! Hallod a „kettőnégyet”?