Mindig maradj olyan, mint egy rossz HIV teszt: Pozitív!

leOKÉmia - Hangya Peti blogja

Hangya Stone

2016. március 25. - hangya peti

hangya_ko.jpg

Előzmények II.

Ott tartottunk, hogy mentő sziréna, villogó, benne én meg görnyedő, hamvadó. Minden kisgyerek álma egy ilyen fain mentőautó. Én azokban a percekben párosával rugdostam volna az égig, a kis hülyéket – közte a sajátommal -, mivel a fájdalom eleddig nem létezett a földön, ott, akkor született meg bennem, mint egy kis köcsög Alien.

Azt sem bántam volna, ha a filmben történtek szerint kiszakad belőlem, és elhúz a kurva anyjába. Időközben a mentősofőr „B”-s jogsira kiszámolva begyűjtött félmillió Ft büntetést, jogosítvány és vagyonvesztést, valamint a család büszkeségének számító hétszilvafa kivágását, nemesi kutyabőr elkobzását és annak visszaszolgáltatását az eredeti tulajdonos számára. Desszertként statárium, testének 4 vagy 8 szeletre vágását, ha már a pizza világában élünk. Reggel hatos érkezés az ügyeletre.

Nem itt forgatták a vészhelyzetet az biztos, mivel csak az orvosok és a személyzet újraélesztéséhez kellett volna Kolumbia heti kávétermése. Percek alatt sorra kerültem, és már jött is az infúzió. Mondjuk ennek annyi jótékony hatása volt, mintha bementem volna a leszakadt karommal az ölemben, hogy „tessék kérem visszavarrni” ők meg szorítókötést tettek volna az ölemben pihenő végtagra.

De a szalag elindult, a szalagon pedig  ott ültem egy tolókocsiban, mint a nagymuter csak a két gombolyag fonal hiányzott meg a kötőtűk. Attól az apró körülménytől eltekintve, hogy a nagymuterok ritkán ismételgetik fél percenként, az empátiával telt mondatokat- a friss gége metszettek lágy baritonján.-  ,hogy „mikó megyünk má’ bazzmeg” és „ a faszomba hol egy orvos”.

Még utánunk ordít egy nővér, hogy vigyétek a Jucihoz.

De a szalag halad és első állomásom az ultrahang, ahol vár doktor Yousif el Arabi Yahia. Tehát Juci nem egy nagymellű megoldás, aki kiszedi a kórságot belőlem, hanem egy kedves barna orvos. Mondjuk, ha erősebb fény van, mint egy húszas izzó, akkor még az arcát is látom, biztos tegnap a norvég CT-s volt, ahhoz meg elég ennyi fény. Szóval Yousif indítja a belém látó masinát, recskázza a hasamra a síkosítót és a kis scenener- el próbálja megtalálni rajtam a vonalkódot. Mennyit is érhetek? Pillanatok telnek és jön is a megoldás:

2 cm epekő.

Mondom neki, hogy nekem nem „kő” szívesen neki adom. Erre elővette a nyakából a kis amulettjét, mondván 6 éves korában kapta egy vak messze látótól valami Oran környéki faluban, tehát neki is van köve. Ezt a bartert bebuktam, de a szalag halad, vitték tovább a nagyit. Kicsit átírván a klasszikust itt látható, hogy én is rugdosható vagyok, ha igényled. Cyrano után szabadon

Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De ha más mondja, kezét nem töröm el!

A szalag megállt, és helyhiány okozta nehézségek okán nekem az elfekvőben találtak helyet. Kértem, hogy menjünk egyből a krematóriumba, akkor még ágyneműt sem kell húzni. Egy szarul megvilágított és a kurva nagy semmibe néző szoba ötödik kis lakója lettem. Szerintem nem is volt száma, csak egy kis tartó rászerelve, ahová a temetkezési vállalkozók és sírkövesek tették a szórólapokat, diszkréten célozva a bent hörgő potenciális ügyfélkörre. Akkor 46 évesen az átlagéletkort majdnem berontottam 85 alá.

Rövid leltárt végezve nyomtam egy szummát. Ötünknek volt hét lába, hárman tudtunk beszélni és ketten voltunk, akik nem pelenkába szartunk. Mint egy matek érettségi feladat. Három nap alatt kilenc embert ismertem meg, összesen 13 lábunk volt, amit 5 emberrel tudtam megbeszélni. Kérdés, hányan szartak be?

Mielőtt még máglyára küldenétek, elmondom én délben már teljesen jól voltam és kettő és fél napig a bácsikáknak segítettem. Boltba mentem, felültettem, etettem. Mondjuk csak négyen tudták elmondani, mit kérnek a boltból, és csak hárman tudtak volna elsétálni velem.…Szoba kiáltással......Kórház az élet szélén.

A bejegyzés trackback címe:

https://leokemia.blog.hu/api/trackback/id/tr128525520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hogyvagy? 2016.03.26. 08:17:02

Sírvaröhögök, és átkapcsoltam a Vészhelyzetre, újra megy :)
süti beállítások módosítása